A céges videóklipek (pl. hangulatos esemény beszámoló) egyik fő és visszatérő jellemzője, hogy szépen megkomponált vágóképek sorakoznak egymás után nagyon motiváló zenére. Ez a véleményünk szerint a régi idők mozija. Abban a korban volt „nagy szám” ez a fajta filmkészítés, amikor még önmagában a formátum képes volt elkápráztatni a nézők többségét. A HD technológiák széles körű, néhány éven belül lezajlott terjedésének szemtanúi voltunk. Láttuk, amint egyre gyönyörűbb snitteket lettek képesek „lőni” a kamerák, egyre kifinomultabb mozgásstabilizációs eszközökkel egyre folyékonyabb hatásokat értek el, majd a drónokkal a levegőbe repültek a képek, az utómunkához pedig olyan combos PC-k gördültek ki a gyárakból, hogy már egészen komplex, három dimenziós kép+grafika kompozitálásokat is meg tudtak oldani az alkotók.
Ez a váltás körülbelül 2005-ben kezdődött el, és 2015-ben fejeződött be. Mostanra alap elvárás lett a FullHD, de már a 4k is bekacsintgat, valamint az a standard, hogy valami iszonyúan jól néz ki. Ez tök jó, mert a lehetőség itt van minden alkotó kezében, hogy valami igazán ütőset alkosson – persze ez csak lehetőség, nem garancia. Kérdésünk, amelyet hamarosan megválaszolunk a szubjektív meglátásunkkal az, hogy elegendő-e egy videóanyag sikeréhez, hogy ha csilli-villi a kép és bömböl alatta a motivational instrumental aláfestő zene? Gyorsan itt a válaszunk: NEM. Unalmas.
Hiányzik mögüle az igazán sokat számító kollaborációs erőfeszítés, az emberi tényező, amikor az érdekeltek és résztvevők mind hozzáteszik a saját motivációjukat a film sikeréhez, és nem hagyják magára a filmest. Mondván, „majd úgyis összevágjátok!” és mindenki megelégszik azzal, hogy csak lesz „valami”. Bele sem gondolva abba, hogy attól ugyanazt a „csodát” nem várhatja el senki, mint amikor erőfeszítés szaga van a projektnek. A videós meg forgatja a svenkeket, zoomol, fireg-forog, életlenít, rámoccan, tekeredik, futkos – jól rommá forgatja az eseményt, hogy valahogyan csak össze lehessen hozni azt a néhány mosolyt, amitől összeáll a végén a marketingüzenet, nevezetesen, hogy itt mindenki brutálisan boldog.
A mi meglátásunk az, hogy a zenére vágott hangulat montázs elavult formátum. Nem mond semmit, nem közöl másodlagos értéket, csak megfog egyetlen, időben fagyott statikus érzést és ezt multiplikálja a teljes hossz idejére. Ezzel szemben, hogy ha emberi beszéd megy a zene mellett, az kifejezetten tartalmas közlés lehet és a képekhez történés, valódi tett, progresszió párosul. Ez a hang lehet narrátori hang, külső vagy belső elbeszélő szereplő, akár interjú. Az általa elmondottakhoz jól lehet a adott esemény képeit kulcsolni – ezt hívjuk „adekvát vágásnak”. A jól megfogalmazott szövegekkel hatásossá lehet tenni az eseményt utókövetés szempontból, a megfelelő stílusban előadott szöveggel pedig a varázslatossá lehet tenni a végső anyagot.
Ezeket a szempontokat a tervezésnél érdemes figyelembe venni, mert a munkafolyamatokat és a forgatási stílust, a szükséges erőforrásokat, időzítéseket, diszpót nagyban befolyásolja. Mint más esetekben is, most is csak azt tudjuk hangsúlyozni: álmodás, és reális tervezés kell az igényes kivitelezéshez.