5, majd 3p, 2:20, egy-tizenöt, 0:59 aztán csak 6

A fenti cím talán gagyogásnak tűnhet, magyarázat nélkül ebben a formában  az is. Azt sűrítettük bele, hogy mik az uralkodó videós hossz-trendek, ahogy haladunk előre az időben.

A 2010-es évek hajnalán – jól emlékszünk – még az volt a mondás, hogy 5 percnél ne legyen hosszabb az anyag. Annyit még ki lehet bírni, sőt, simán nézhető. A videózás hajnala is volt ez, a Youtube is csak pár éve robbant be és ekkor tájt egy online videó igazi kuriózumnak számított. Nem csak azért, mert „videó”, hanem bizony akkoriban egy-egy mozgóképes megjelenés elkészítése sokkal több szakmai hozzáértést, és technikai felszereltséget igényelt. Ma sokan mobillal tolják. Bizonyos szintig elég is lehet, főleg egy csúcskategóriás Apple, Huawei vagy Nexus termék. De ne szaladjunk előre ennyire az időben.

 

2014-2015 környékén a 3 perc volt a limit, de már akkoriban jöttek nyavajgók 2 perc feletti hossznál, hogy „uncsi” a videó. Hát persze, elkezdett bepörögni a webkettő. Sokkal gyorsabbak lettek az asztali számítógépek, a korábbi reaktor típusú gépek a sok-sok giga RAM-mal, az i7 procikkal, a több gigás videókártyákkal elérhető lett. Ezzel párhuzamosan a böngészők is sok fejlesztést kaptak, nagyon begyorsultak. Általánosan elterjedtek a reszponzív weboldalak, amelyek olyan szinten alkalmazkodóak lettek, hogy a telefonos app-okat is kiütötték a nyeregből. Kb. a mobiltelefonok is alkalmassá váltak a minőségi HD képélményre. Ezzel együtt egyre türelmetlenebbek is lettünk. Egyre gyorsabb vágás kellett, egyre pörgősebb tempó. Egyre több lett a vlogger, a profi videós, és a verseny lefelé nyomta az egységnyi videóval eltöltendő időt. 2015-ben  a Yahoo reklámblogjában azt írták, hogy 1:15 az ideális hossz. Ha ennyi idő alatt nem tudod elmondani, amit akartál, akkor elbuktad a kört. Sőt, ezen belül is az első 15 másodperc a mérvadó, mert az elköteleződés ennyi idő alatt világossá válik. Ha nem tetszik az alap elgondolás a videód mögött, akkor 15mp után bizonyosan ikszelni fog.

 

A facebook is elkezdte a videók erősítését. Jól emlékszünk a napra, amikortól egyszerre csak automatikusan elkezdtek indulni a FB-kontentek, győztük kikapcsolni ezt a feature-t. A facebook amúgy elkezdte nem szeretni a Youtube megosztásokat, a sajátját úgy erősítette, hogy sokkal nagyobb elérést kaptál, akár tízszereset is, ha nem Youtube-linket osztottál meg, hanem feltöltötted az anyagodat közvetlenül a facebook-ra. És aztán beszállt a buliba az Instagram is. Ott pedig 1 perces, azaz 60 másodperces korláttal lehetett videózni. Egyre lejjebb mentünk a hosszokkal, egyre inkább spot-szerű felvillanásokból áll a videózás és egyre kevésbé képesek az emberek a hosszabb tartalmakat tolerálni. Nincs erre idő, minden felpörgött. Legutóbb pedig megjelentek már a 6 másodperces videók is. Na jó, ezek reklámok a Youtube-on. Arra mennek ki, hogy 5 másodpercig úgyis nézni kell a reklámot, és csak azt követően számolja megtekintésnek a rendszer az anyagot, hogy ha végig is nézte a polgár. Hát így könnyen végignézi.

 

Az egész folyamat egy irányba mutat. Van egy optimális eltöltött idő, amit egy videóra szán egy néző. Mivel a közösségi média működési elve az, hogy legtöbbször felkínál tartalmakat a követőknek és nem a követők keresik ki egészen pontosan a bizonyos anyagot, ezért gyorsan meg kell ragadni a tartalom iránt a nézőt, felcsigázni majd rövidtávon elkötelezni. A hosszabb tartalmakra majd csak az elköteleződés után lesz nyitott.